2006. november 14.

Diótorta

Azt, hogy nekem egyáltalán nem kellene diótortát ennem egy közönséges hétköznap, hát azt ugye mindenki látja rajtam, sőt még én is. Az ünnepnapok persze mások, ott egyszerűen muszáj nekiveselkedni a sütésnek, mert nincs olyan gyári (cukrászdai) torta, amely megfelelne az összes kritériumnak, amit egy szakértő (lsd. én) DIÓTORTA néven emleget.

Adományként egyszerű csütörtökön beköltözött hozzám egy nagy zacskó töretlen dió, és bokaprüccentős Thelma szembogara tortányi méretűvé tágult, amiből kénytelen kellett, levontam a következtetést.

Szóval a hétköznapi diótorta:

Alap:

Kell hozzá egy Moly és egy bokaficcent Thelma. (a ficcenés elhagyható). Diótörő Peet nélkül sem ér az egész semmit, a dió ugye adott.

Annyi maradjon a dióból, hogy a piskótába is jusson 5 dkg, a krémhez 20 dkg. A többi (nem deklaráltan) üzemi baleset áldozata lehet.

Megsütjük a piskótát, miközben a krémhez habosra keverjük a vajat/margarint porcukorral. Közben valahány deci tejjel összefőzünk X dkg réteslisztet, folyamatos kevergetés mellett. Majd a kettőt összetrutymákoljuk, dióval kikeverjük, kihűtjük, tésztát felvágjuk, krémmel megtöltjük.

Jusson a tetejére is krém, lehet díszíteni szép diófelekkel és félbevágott szőlőszemekkel, vagy akármi mással, de ha sűrgős, hagyjuk a fenébe ezt a sok macerát.

A kiszáradás veszélye miatt jobb, ha másnapra nem marad Hát nem is.